
Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona
Termésbemutató – JSZTIO
2023.10.25.
A teremtésvédelem jegyében Kurczina Terézia SJC testvér a természetvédelemről beszélgetett lakóinkkal. Szó volt arról, hogy a Földünk mindannyiunk számára fontos és a magunk módján szeretjük is, éppen ezért nagyon fontos a tudatosság. Apró dolgokkal is tehetünk a környezetünkért. Például olyan dolgokat vásároljunk és lehetőleg úgy, hogy az a legkevésbé szennyezze a környezetünket, szelektíven gyűjtsük a hulladékot, komposztáljunk, sőt készíthetünk saját magunknak mosószert is, ami kiválóan működik. Arra kell gondolnunk, hogy ezt a földet nem csak mi használjuk, hanem még gyermekeink, sőt unokáink és ükunokáink is használni szeretnék, ezért, ami tőlünk telik azt a keveset is tegyük meg. Teréz testvér kis kertjében igyekszik a konyhájához szükséges zöldségeket megtermeszteni, többek közt luffa tököket is termel, amelyeket konyhájában mosogató szivacsként tud használni, de fürdő szivacsként is jól funkcionál.
A luffa tök terméseit lakóinkkal együtt tisztítottuk meg, a tökök héja nem a kukában, hanem a kerti komposztálóban teszi majd a dolgát és lesz belőle táptalaj a jövő évben. Sokan nem ismerték ezt a növényt így öröm volt közösen felfedezni egy számukra ismeretlen termést, melynek a magjait többen unokáknak vitték ajándékba, így is bíztatva őket, a természetvédelemre, remélve azt, hogy lesz majd belőle mosogatószivacs, ami lebomlik és nem szennyezi a környezetet. Lakóink már ezzel a lépéssel is tettek a környezetért.