
Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona
Március 19. Szent József ünnepe – JSZTIO
2025.03.20.
Szent József tiszteletét Alapító atyánk hagyta örökül számunkra. „Tiszteljék Szent Józsefet mint családjukról gondoskodó atyát és mint a munkások példaképét! Kövessék erényeit, és vállalkozásaikban kérjük pártfogását!”
Az igeliturgiát Dévai Zoltán akolitus tartotta, az igeliturgia előtt Hirling Beáta előpróbaidős testvérünk beszélt Szent Józsefről, elmondta, miért fontos Társaságunk tagjai és valamennyiünk számára Jézus nevelőatyjának példaképe. Bea mondanivalóját úgy állította össze, hogy az kimondottan idős lakóink számára nyújtson iránymutatást. Szent József a munkások pártfogója, de lakóink már nem vesznek részt az aktív munkában. A külső munka helyett ők intenzív belső munkát végeznek. Visszatekintenek az életükre, rátekintenek Istentől kapott ajándékaikra, azon dolgoznak, hogy ahol még szükséges, ott megbocsássanak, és imádkozzanak. Az ima lakóink éltének központi feladata.
Az igeliturgia után Bea beszélgetésre hívta lakóinkat, ahol közösen, kötetlenebb körélmények között tovább folytatták a Szent Józsefről való elmélkedést és megosztották, mit jelent számukra Szent József példája.
Délben ünnepi ebéd várta lakóinkat. Ebéd előtt Vancsó Ilona SJC foglalta össze az ünnep lényegét azon lakóink számára, a délelőtti eseményeken nem vettek részt.