2119 Pécel, Pesti út 2., tel.: 06-28-454-620 és 06-20-770-0750, fax: 06-28-452-917,

A Jézus Szíve Társasága hírei

2023.01.18.

Imahét a Krisztushívők egységéért – JSZTIO

Imahét a Krisztushívők egységéért – JSZTIO

 

Kedden az Ökumenikus imahét keretében metodista imaórát tartott Iványi Zoltán lelkész úr. Érkezésekor megjegyezte, hogy már 2015 óta jár Otthonunkba. Jó volt hallani, hogy így számon tartja intézményünket, lakóinkat. Igen, más felekezetek lekészeivel együtt már jó néhány éve erősítik az ökumené lelkületét Otthonunkban, amiért mindannyian hálásak vagyunk.

A Lelkész úr először a Gazdag ifjú történetéről beszélt, érdeklődéssel hallgattuk, amint lelkünk épülésére új szempontok szerint világította meg ezt a történetet.

Tanítása további részérben emlékeztetett bennünket arra, hogy ne akkor forduljuk az Úrhoz, amikor már megtettünk, elvégeztünk valamit, hanem először imádkozzunk, hallgassuk meg az Urat azzal kapcsolatban, amihez hozzá szeretnénk kezdeni.

Tanítása során beszélt a Látó Istenről, felhívta figyelmünket a látás és nézés közötti különbségre is.

Jó volt hallani, hogy az eredményeinkért, végeredményben mindenért egyedül Istené a dicsőség. Ezt protestáns testvéreink sokszor mondják. A jezsuiták mottója pedig így hangzik: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!” – ez minden keresztény életelve lehet. Isten dicsősége egy igazi ökumenikus gondolat.  Amit kapunk, az nem a mi érdemünk, hanem Istentől kapjuk, ezért Őt illeti a dicsőség, és nekünk szándékosan is minden tettünkkel Isten nagyobb dicsőségét kell szolgálnunk, Isten a mi jótetteink által dicsőül meg.

 

Az imaóra befejező részérben egyik munkatársunk, és két fiatal rendtársunk személyes élményeikből osztottak meg.

Többek között arról is, hogy milyen legyen a mi Jézushoz méltó szeretetünk a körülöttünk élő emberek iránt.

Útmutatás kaptunk arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk az Isten-teremtette világ megóvása és a javak igazságos elosztása érdekében.

Betekintést kaptunk arról,  hogy milyen az, amikor az ápoló és az ápolásra szoruló beteg a szíve mélyén megérti egymást, és így „összedolgoznak”. Ezáltal megvalósul az idei Ökumenikus imahét egyik alapgondolata: segítsük a leginkább rászorulókat, az árvákat és az özvegyeket.