Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona
2019. december, ökumenikus imaórák - JSZTIO
2019.12.30.
A karácsonyi ünnepkört megelőző adventi időben ökumenikus imaórákkal is készültünk Jézus születésének megünneplésére. Az első imaórát Baranka György evangélikus lelkész tartotta. Ezen a szép alkalmon tanulhattunk új énekeket, amelyet a tiszteletes úr gitárral kísért. Beszédében kiemelte az ünnepet megelőző kereskedelmi túlzásokat. A túl sok pompát, árubőséget, amelyek eltakarják a valódi lelki élmény fontosságát. Iványi Zoltán metodista lelkész úr szintén gitárral kísérte énekét, amihez mi is szívesen csatlakoztunk, ezzel is bensőségessé tette ezt az imaalkalmat. Beszédében a környezetünk megóvásának fontosságára hívta fel a figyelmünket. Az Isten teremtette szép világunk megőrzése kötelességünk! Ennek szellemében üljünk a karácsonyi asztalhoz, és imádkozzunk Földünkért és annak lakóiért. Uzonyi Barnabás baptista pásztor azokat az énekeket választotta, amelyek összekötik a különböző vallást gyakorlókat. Ezzel fejezve ki az Istenben való hit egyetemességét. Isten gondoskodó szeretetéről beszélt, amit családjában megtörtént kis epizódokkal tett szemléletessé. Ez meghitté, személyessé tette az együttlétet.